|
|
|
|
Engem főképp az érdekelne, hogy a Wild miért mondott le Leddyről. Tavaly az első körben húzták, erre alig félévvel később kiszórják. Ha csak a fele igaz a srácról, akkor óriási steal lehet.
Nemrég írtam, hogy ha lehet ne védőt szórjunk ki, mert kevesen vagyunk. Nos, létszámilag maradt minden a régiben, továbbra is Hendry jelenti az egyetlen bevethető pluszt, vagyis kell még valaki. Johnssonról semmi emlékem nincs, majd ma megnézem az Atlanta ellen.
Atlanta bazmeg... Az egyetlen csapat a 30as mezőnyből, amely teljesen közömbös nekem. A Thrashersen kívül minden gárdához fűz ilyen-olyan viszony.
|
| |
|
|
|
|
Elnézve a táblázatot, nagyon alakul a Wings-Sharks/Hawks első kör, amennyiben összekapja magát a Wings.. Nem hinném hogy fejutnának a 6. hely köré..
Az mondjuk tuti, hogy éles csapatot fogunk kapni első meccstől kezdve, hiszen nagyon nagy harc lesz azért a 2 helyért.
|
| |
|
|
|
|
Összességében elégedett vagyok Bowman első tradejével. Elég sanszos volt, hogy
Barker lesz az első 3+-os távozó, ezt azért mindnyájan sejtettük. Csalódás volt az idei
játéka, még a tavaly sokat szidott Sopel is bőven túltett rajta. Nem tartom kizártnak, hogy a Wildban
megtáltosodik, és amolyan Bourque féle módon, elkezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket.
Johnsson nem rossz (bár egy kicsit keményebb, 'fizikailag aktívabb' játékost vártam),
az idei Barkerhez képest mindenféleképpen upgrade. Amennyi most eszembe jut róla, egy kicsit
Hjalma féle bekk, némileg több offenzív potenciállal. Azért a megbízhatósága hátul sokat fog jelenteni a playoffban.
És, hogy valami 'maradandóbbat' is kapjunk Barkerért (furcsállnám ha Johnsson nem rental player lenne) jött Leddy is.
A tavalyi Mr.Hockey díj megnyerése kicsit megdobta az ázsióját a tavalyi drafton, (2.-3. körre saccolták), olyan Keith, Campbell
típusú játékos, jól korcsolyázó, gyors offenzív dman, aki mondjuk elsőévesként a WCHA-ban eléggé nyüglődik, de majd
meglátjuk mi lesz belőle.Pénzben meg 'buktunk' kb 600e-t, az év hátralevő részére? Na, és!
Kint valaki csak ennyit fűzött hozzá:
Salary cap help? CHECK
Acquired a more solid d-man than Barker? CHECK
Pick up an additional talent ? CHECK
|
| |
|
|
|
|
Barkernek, már nem volt helye Keith és Campbell mellett, és ő inkább szervezni szeretett, mint hátrafelé figyelni. Kibaszott sok korongeladása volt idén, szerintem érezte, hogy menni fog.. Kim re viszont szükségünk volt, ha Hjalma beszarik PO-ba, tökéletes Campbell mellé..
Szóval jó trade szerintem nekünk is
|
| |
|
|
|
|
Johnsson kb. 2 millával keres többet mint Barker, de nyáron UFA lesz Barkernek meg 12-ig él a szerződése.
Viszont szerintem a Minnesota megint jó boltot csinált. Barkernek meg jót fog tenni a váltás.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#4063) |
|
|
|
|
|
|
|
Majd valaki írja be, ez fizuban mit jelent most és a nyáron!
|
| |
|
|
Válasz szollo12 hozzászólására (#4062) |
|
|
|
|
|
|
|
The Minnesota Wild have traded D Kim Johnsson and 2009 first round pick Nick Leddy to Chicago for D Cam Barker
|
| |
|
|
|
|
Nem láttam a meccset, csak az összefoglalót, de az alapján reális az eredmény. Nálatok védelmi hibák, nálunk kapusteljesítmény probléma, nagyjából egál.
Szép ez a mezetek!
|
| |
|
|
Válasz paquito hozzászólására (#4060) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Meccs előtt ilyen eredményt szerettem volna (üldözze csak a Stars a vörösöket),
de amilyen védekezési hibákat vétettünk, megérdemeltük volna, ha mindkét pontot elviszik.
Nem lehet ilyen brutális otrombaságokat csinálni hátul!
Mutatták Huet új maszkját, így elsőre elég attraktívra sikeredett. Kár, hogy eredményesség szempontjából
ez mit sem számít.
|
| |
|
|
|
|
Dede! Ellenünk (is) csak mákkal, vagy bírói csalással lehet nyerni De legutóbbi meccs képe még itt lebeg előttem miket bénáztunk
|
| |
|
|
Válasz Fusion Grinder hozzászólására (#4057) |
|
|
|
|
|
|
|
Niemi kezd, úgy tűnik Eager a héten már nem játszik.
|
| |
|
|
|
|
Nem mák volt az... Bár ma szerintem ti fogtok nyerni. Túl szép lenne az előző meccsünk után még ezt is hozni!
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4056) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem lennék meglepve, ha ma mind a 2 pont az ellen zsebében landolna. Idén eddig mind a 2x mákjuk volt, ma miért ne lenne? Ha Huet véd tuti kikapunk, mert ő azt hiszi csak úgy tudja a Wings-t kiejteni, ha be se jut Eddig legalábbis úgy intézte a meccs eredményeket..
|
| |
|
|
|
|
Ámen
|
| |
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#4054) |
|
|
|
|
|
|
|
Bolland meccsről meccsre utoléri magát és jó lesz Hossa mellett.
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4053) |
|
|
|
|
|
|
|
A Blues meccs alatt rájöttem, hogy tök mindegy, Q kit tesz be Kane, és Toews mellé, az a sor tuti menni. Volt ugye Brouwer,Bickell, most Sharp.. 2 srác nagyon jól tolja.. Most már csak Hossának kellene valami play maker kiszolgáló csávó, és megállíthatatlanok lennénk Ja és ugye egy kapus is
csak a sapka nem engedi, hogy ez bekövetkezzék.. 3 meccs szünetig, ha 3 pontot szerzünk annak már örülni fogok, az utóbbi meccsek alapján. Kis lángon megy a csapat, de március vége felé ez már nem megbocsájtható uraim
Jobban belegondolva, nagyon el kellene lazulnunk ahhoz, hogy bukjuk a Div győzelmet idén.. tehát a kiemelés már adott, nincs miért hajtani.
|
| |
|
|
|
|
Úgy látszik Q megunta Byfuglient PP-ben, az utolsó két létszámfölényünknél már
nem játszatta.
Csak sikerült megint elbaszni szegény Nieminek a shutoutját, pont mint Pittsburghben.
Nekem semmi hiányérzetem nincs Niemi idei teljesítményével kapcsolatban, sőt...
2 pont- a játék so-so.
|
| |
|
|
|
|
Ha Niemi ezt sűrűbben hozná, akkor kevésbé aggódnék a kapushelyzet miatt. Kedden megint vele kezdenék. Versteeg közben több lehetőséget kap...
|
| |
|
|
|
|
Versteegből mostanában kezd elegem lenni. Ha 20 attrakció kísérletéből egy bejön, az
tényleg marha látványos, de a többi 19 meg brutális turnover. Ennyit nem ér a szépség.
A PP megint katasztrófa. Büfi nem tudom minek akar mindig fineszes megoldást húzni.
Lőni küldik be, erre pont ezt nem teszi.
|
| |
|
|
|
|
Versteeg és Kopecky kapta a legkevesebb jégidőt a csatárok közül - két embert nem számítok bele: Ladd 7 percet volt büntiben, Bolland meg kímélő üzemmódban van. Ha a 3. harmadban sem változik a helyzet, akkor Fraser pl. lenyomja Versteeget...
|
| |
|
|
|
|
Igen, mondjuk rá is ráférne oktató jelleggel egy kis pihenés.
Niemi ma nagyon stabilnak tűnik eddig.
Mennyi Hawks szurker van már kint! Tiszta hazai pálya.
|
| |
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#4047) |
|
|
|
|
|
|
|
Furcsa, hogy Q pont a gyökerek ellen hagyta ki Eagert. Akár Versteeg is ülhetett volna a sok turnoverével,
|
| |
|
|
Válasz paquito hozzászólására (#4046) |
|
|
|
|
|
|
|
Legalább abban konzekvens, hogy a felesleget mindig a 4. sorból választja, felváltva, egyesével.
Vicces, hogy mennyire próbálják a fizikai játékot erőltetni ellenünk, mikor eddig sem hozott semmi jót nekik.
A 2. gólunk se született volna meg, ha nem a pusztításra öszpontosítanak.
Ezt a Jackman gyereket legyilkolhatná már végre valaki. Ladd is hülye, ha azt gondolja, hogy
bunyóban kifizetődő korrektnek lenni.
|
| |
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#4045) |
|
|
|
|
|
|
|
Tessék, sosem látott sorok:
Hossa, Bolland, Kopecky
Brouwer, Madden, Buff
Ladd, Fraser, Versteeg
Sharp meg újra Toews és Kane mellett.
A St. Louist legalább annyira rühellem már, mint a Vancouvert.
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4044) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem lennék meglepve ha Q szétszedné az első sorunkat is ma.. Kiismerték az ellenfelek.. engedik őket a palánk mellett passzolgatni, de a kapu elé nem adnak utat Toewséknek.. De lehet, csak beképzelem és parázok a semmin
|
| |
|
|
|
|
Ezért nem is idegeskedek most. Nem lehet mindig, mindenkit megverni.
Elég a Detroitot leszopatni a playoff első körében, már ha eljutnak addig.
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4042) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyébként szerintem se érdemeltünk győzelmet. Igazából nincs győzelmi kényszerünk, 12 ponttal megyünk a Div. élén.. Én abban bízom, hogy nem véletlen, hogy most így játszunk ahogy.. A forma áprilisra kell majd..
|
| |
|
|
Válasz paquito hozzászólására (#4040) |
|
|
|
|
|
|
|
Na az ilyenek miatt nem lottózom sose
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4030) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem is érdemeltünk 2 pontot.
Megint szarok voltunk, úgy néz ki most kerültünk hullámvölgybe.
A játékokig azért remélem nyerünk még 1-2 meccset.
|
| |
|
|
|
|
Nagyszerű... Fujj de utálom ezt a Coyotes-t..
Azért mostanság a zebrák is bekaphatják ám....
|
| |
|
|
|
|
Hát a csapat bealudt rajta...
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4037) |
|
|
|
|
|
|
|
De vontatott egy meccs, mindjárt bealszok rajta komolyan... csak Huet miatt parázom, bár eddig nem hozta a szokásos gólokat.. sőt!
Viszont megint kihagyunk mindent, mint előző meccseken..
|
| |
|
|
|
|
Bolland visszatérésével várható volt, hogy 3 sorunk borul. Maddennek is kell valami újdonság, mert hetek óta bedöglött. Gondolom a vancouveri fotók sem segítettek sokat...
Amúgy jó ez a Yotes, különösen a Doan, Mueller, Lombardi sor.
|
| |
|
|
Válasz Kbit hozzászólására (#4035) |
|
|
|
|
|
|
|
Első sort kivéve eléggé belenyúl Q a sorokba
|
| |
|
|
|
|
minden neked sem jöhet össze
Viszont ez a Yotes nem az a wild féle védekező csapat amire számítottam.. elég energikus hokit játszanak.
|
| |
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#4033) |
|
|
|
|
|
|
|
| Fraser hasznosabb, PK, faceoff. |
|
...és gól
|
| |
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#4031) |
|
|
|
|
|
Válasz Vazquez hozzászólására (#4031) |
|
|
|
|
|
|
|
Kopecky ma kimarad, Fraser újra játszik. Fraser hasznosabb, PK, faceoff.
|
| |
|
|
|
|
Hajnalban csúnyán be kell darálnunk a Yotest, mert utóbbi időben elszoktam a több gólos győzelmektől
Szóval ma ismét gól fog szerezni Sharp,Versteeg és Madden is..
|
| |
|
|
|
|
Na ez valóban kár hogy csak 30 meccsenként csinál ilyet Toews
Ma nem volt szerencsénk, csak emiatt kaptunk ki.. 2 eladott korong azt szevasz...
Érdekes azért, hogy Hossa 4 SH val vezeti a ligát, és eközben összesen 2 PP nél tart.. Pedig nem sokat vannak bent Toews-el, de mégis ööö ügyesek
|
| |
|
|
Válasz YNWA hozzászólására (#4028) |
|
|
|
|